2013. május 13., hétfő

KPOP Dream Concert 2013

Sziasztok!!!

Nos, akkor itt az ígért beszámoló a koncertről.


2013 május 11-én, szombaton este fél 7től kezdődött Dél-Korea legnagyobb pop koncertje. Rengeteg reklámmal, illetve gondolom valamilyen főszervező által elmondott beszéddel kezdtek. A beszélő felsorolt néhány nevet is, akik a fellépők között voltak. Csak néhányat. És igazság szerint már itt ért egy kisebb sokk. Egyes bandák, mint a B2ST vagy az Infinite hihetetlen sikolyt kaptak. A UKISS- a személyes kedvenceim alig- de ez nem újdonság. Ők mindenhol máshol a világon baromi népszerűek, kivéve Koreát. Mókás :D. Szóval ez nem lepett meg. Na de az, hogy pl. a Kara sem kapott üdvrivalgást, a T-ara-t meg egyenesen kifújolták padlóra küldött. Nem tudom, hogy a Kara miért nem népszerű. A T-ara a tavalyi Hwayoung balhé miatt lett jóformán közutálat tárgya. Ezzel így jól indult a koncert azért.
Én nagyon messze ültem a színpadtól, sajnos a kivetítőt is alig láttam. A társaim, 4 barátnőm közelebb ültek, ők készítettek képeket, videókat, amint megkaptam őket, majd feltöltöm facebookra. Az interneten közzétett fellépősorrend nem volt teljesen ugyanaz a valóságban, de egyrészt nem is emlékszem a pontos sorrendre, másrészt voltak, akiket nem ismerek annyira, szóval ezt most nem tudom veletek pontosan megosztani. 22-én úgyis levetíti a KBS, akit érdekel, online tudja majd követni.
A Rainbow kezdett, de nem teremtett valami nagy életet. Utánuk jött az EXO, ők már nagyobb sikolyhadat kaptak. Tudom, hogy sokan szeretitek őket, jók voltak. Mind a 12-en ott voltak, felváltva énekeltek koreaiul és kínaiul. MaMa és History, ügyik voltak.
Ami azt illeti, mindenki nagyon jó volt, elénekelték az első dalt, majd bemutatkoztak és énekeltek még egyet. Viszont sokszor én nem is tudtam kik vannak színpadon, míg be nem mutatkoztak, pedig volt, hogy az MC-k bemutatták őket, de hát sajnos túl sok bandát nem ismerek. És túl nagy volt a hangzavar, hogy hallhassak is valamit- plus nem vagyok még a toppon a koreai nyelvben.
A banda, ami hatalmas üdvrivalgást kapott az Infinite volt. És tényleg jók is voltak nagyon. Nekik a lelátón volt is külön fanclub szektoruk. Illetőleg az SM-nek, mint SNSD és SHINee, a CUBE bandáinak éés azt hiszem ennyi. A neten úgy láttam a képen, hogy van JYP szektor is, de ott a stadionban már semmi jel nem utalt erre. Ellenben nagy fantábora volt még ott a B1A4-nak, amikor ők voltak, ők is nagy rivalgást kaptak.
Ami még kifejezetten tetszett az Huh Gak. Szép dalok, és baromi jó hangja van. Tiszta és erős, nagyon jó volt hallgatni. Tehetséges embörke. Nagyon tetszett.
Tudom, hogy sok Kiss Me is olvassa a blogot, szóval a uBEAT nagyon jóóóó volt. AJ haja rohadt jó volt így, Eli hangja meg kicsit más élőben, hirtelen nem is tudtam, hova nézzek :D. Aztán jött ugye a UKISS, Soohyun beszélt valamit, nem tudom mit. Introként a Man man ha ni-t tették be, erre azért kaptak sikolyt szépen. És tényleg k*rva jók élőben wááááá.... Soohyun hangjától- Nikim szavaival élve- lepetéztem. Aki ismer, az tudja milyen szinten vagyok oda meg vissza értük, el lehet képzelni, milyen érzés volt. Ki is csordultak a könnyeim, egyébként sem láttam őket tisztán, hát még könnyes szemmel de annyira jóóóó volt. Utálom, hogy nem népszerűek itt, de nem baj, majd elmegyek Japánba egy UKISS koncertre, ott csak az ő koncertjükön vannak majdnem annyian, mint most itt voltak :D.
Bevallom, a duettet, ami utánuk jött nem hallottam, mert muszáj volt kimennem a mosdóba :D. Nem tudom, kik voltak, majd megnézitek, mikor leadják online. És pont a 2AM-re értem vissza. Az ő produkciójuk volt a leglenyűgözőbb számomra mind közül. Fantasztikus hangjuk van, gyönyörű dalaik, és mikor a fiúk nem is énekelnek, csak a stadion, negyvenezer ember együtt, nem kiabál- énekel, hihetetlen érzés volt. ( 2AM- Never let you go ) Komolyan, ez volt a legfantasztikusabb pillanat a koncerten. Ők az a banda, akik nem olyan népszerűek, mégis ha valaki rájuk talál, azonnal megszereti őket, és még, ha nem is fan, a dalaikat akkor is tudja és ismeri, mert gyönyörűek és a fiúk hihetetlen mértékben tehetségesek. Együtt énekelni negyvenezer emberrel pedig leírhatatlan érzés.
Ellenben... a Kara, Secret, Sistar, EvoL- azt hinné az ember, milyen népszerűek. De nem kaptak hatalmas sikolyhadat. Főleg az EvoL nem. Alig volt vmi rekació rájuk. A semmilyen reakció kategóriában viszont tényleg a T-ara "diadalmaskodott". Elénekeltek egy dalt, és le is mentek a színpadról, annyira nem volt rájuk kíváncsi senki. Szerintem ez azért elég durva. És ez tény a koreaiakról, hogy nagyon kritikusak. Egy apró kis baki és életed végéig el nem felejtik.
Két órányi kpop után volt egy hosszabb szünet is, reklámokkal meg színpad rendezéssel. Kihasználtam és megeszegettem a kajámat :D.
Igazság szerint, ez most lehet egyeseket nagyon rosszul fog érinteni, de én ennél nagyobb életre számítottam. Nagyon jó volt a koncert, nagyon jó volt őket, mindenkit élőben látni, de ha meg kellett volna vennem annyi pénzért a jegyet, lehet megbántam volna... Rengeteg banda lépett fel, megosztott rajongói táborral és így nem volt igazi a tombolás. Viszont a vége felé, mikor jött a B2ST na az már élet volt. Ők voltak az egyetlenek, akik 3 dalt adtak elő és ők kapták messze a legnagyobb üdvrivalgást. Ott én is végig sikítottam mind a három számot... Nagyon jók voltak és nyááá DongWoon hangja élőben még jobb, mint felvételen...
Utánuk következett a SHINee, szintén nagyon jók voltak és szintén tombolt mindenki. Illetőleg még a 4Minute is nagyon jó volt, de sokak véleménye szerint leginkább a B2ST fanok ujjongtak, mivelhogy ugyanaz az ügynökség, akkor már szeressük őket is... Hát nem tudom, azért szerintem bőven van nekik egyedi fanjuk is...
Ami még gyönyörű volt, az az egyik 2AM-es srác és Hyorin duettje. Fuh, na az tényleg elképesztő volt.
A dalok és bandák mind nagyon jók voltak, csupán a közönség volt enyhén passzív... Legalább is ott fent, ahol én voltam.
Utolsóként az SNSD lépett fel, kivételesen jók voltak. Eddig a The Boys nem tetszett egyáltalán, de azt hiszem ezentúl fogom hallgatni.
A mindenki fináléja is mókás volt, ökörködtek ezerrel. Bár onnan messziről hiányosnak tűnt a csapat, mintha kevesebben lettek volna, de mint mondtam, messze voltam, nem láttam őket rendesen.
Összességében megérte elmenni. Valószínűleg ha valamelyik fanclub szektorában ültem volna, vagy legalább közelebb, lejjebb a lelátón, jobb lett volna a hangulat. Minden esetre szerintem, aki el akar menni egy KPOP koncertre, menjen el egy konkrét banda koncertjére, amit szeret, mert egészen más feelingje van a dolognak így. Félre ne értsetek, élvezet volt, hálás vagyok, hogy eljutottam, tényleg, annyira felemelő érzés volt, csak túlságosan elfogult vagyok és túl nagy mértékben szeretem jobban a UKISS-t bármelyik másik bandánál- de ez persze az én személyes hibám. Nem akarok általánosítani, ha bárkinek lesz egyszer ilyen szerencséje, becsülje meg, mert egy életre szóló élmény lesz! ( Csak próbáljon meg minél lentebb kerülni a lelátón :D )

Jah meg egyébként. A színpad két részből állt, a sima színpad, illetve egy híd vezetett egy előrébb lévő színpadhoz, szerintem aki már látott koncert felvételt, az tudja mire gondolok. És nagyon sok banda az elülső színpadon lépett fel, szóval akik kimondottan az alap színpad előtt ültek, azok elég szar helyzetben voltak. Erre is érdemes figyelni, ha valaki koncertre megy.

Tudom, hogy ez így rövid és sokakban hiányérzetet kelthet, de nem ismerem olyan behatóan az összes bandát, illetőleg olyanok is olvassák a blogot, akik nem KPOP fanok, szóval nem fogok áradozni. A lényeg, hogy egy élmény volt, amit soha nem fogok elfelejteni és örökké hálás leszek a mentoromnak, hogy szerzett nekünk 5 ingyen jegyet.

És akkor a fellépő bandák (nem sorrendben!):

SNSD
B2ST
SHINee
Infinite
Girl's Day
B1A4
ZE:A
Sistar
BTOB
Boyfriend
EXO
EvoL
Huh Gak
Kara
Speed
T-ara
4Minute
Secret
2AM
Rainbow
U-Kiss
VIXX

2 megjegyzés:

  1. azért hihetetlen nagy mázlid van :"") irigyellek nagyon :) mit meg nem adnék már csak azért, hogy Korea betonját tapossam >< én is HATTTTTALMAS U-Kiss fan vagyok úgyhogy WÁÁÁÁ~~~ úúú de megnéztem volnaaaaaa~~~~ ;wwwww; hihetetlen élmény lehetett >< örülök neked, hogy kaptál egy ilyen fantasztikus lehetőséget :DDDDDDD

    VálaszTörlés
  2. Aaaaaabszolút egyetértek azzal, hogy inkább menj el a csapat koncertjére, mint hogy ilyen közös koncertekre menj. Én is így jártam Párizsban a MuBanken. A U-KISS miatt mentem ki, tudtam, hogy mellettük sokan fellépnek, számítottam rá, de akkoris csalódás volt, hogy felléptek max. 3 számmal plusz a közösek, bár abból is csak kettő volt. Tekintve, hogy csak és kizárólag miattuk mentem ki, felőlem utána vége is lehetett volna a koncertnek (és hogy a többi banda közül kettő érdekelt még, a többi meg olyan szinten nem, hogy nagyon :D).

    Egyébként hozzád kicsit hasonlóan, nálam a 2PM volt a befutó a hangulatot tekintve. Olyan partyhangulatot csináltak, hihetetlen volt :DDD Amúgy is felemelő érzés volt az egész koncert, mert azért mégiscsak, de ők vittek mindent a hangulatot tekintve :D A U-KISS-nél öröm és bóóóódottág volt, a 2PM-nél meg partyyyy :D

    VálaszTörlés